Az oldalára dőlt, tehetetlenül nyöszörgő lokomotívra szegény pásztorok találtak egy lakatlan völgyben: kocsijait ismeretlenek lerángatták, ablakát bekötötték, üzemanyagbetöltő-nyílásait kipeckelték. Szegény pásztorok maguk sem tudták, mitévők legyenek, mert ez azért mégis csak szokatlan helyzet, nemdebár.
Végül sorsot vetettek: a választás a legfiatalabbra esett. Emez, szegény, szótlanul fölkelt, hetyke bajuszát megpödörte, pökött egy hegyeset, azzal felkapaszokodott a vezetőfülke ajtajához és bekukkantott, azaz, csak bekukkantott volna, mert a vaksötétben orráig sem látott. Bemászott tehát a kis ajtón, a többiek meg egyre csak vártak.
Összességében tényleg nagyon sokáig vártak a szegény pásztorok: egy személyre számítva körülbelül hét és fél órát, együttesen pedig hatszor hétegész-öttized, azaz, negyvenöt órát, ami kicsivel kevesebb, mint két nap.
Két nap sok idő, de mi az egy szegény pásztor életéhez képest?!
...
A forgalom csak tegnapelőtt állt helyre. A kanyart, ahol a póruljárt mozdony kisiklott, máig kis tábla jelöli, amelyen aranybetűkkel ez áll:
"Itt siklott ki a póruljárt mozdony. A kanyarban."
Utolsó kommentek