Május van. Ilyenkor mifelénk az ablakokból esténként égő papírmasé-űrhajókat dobálnak. A lángoló papírrakéták szikrákat hányva bukdácsolnak lefelé, az ollóval ügyetlenül kivágott ablakocskák mögött riadt tekintetű, reszketeg papír-asztronauták sora kukucskál kifelé: arcukra van festve a rettenet.
Erre az egészre, erre a papíremberként-égőűrhajóból-rettegvekukucskálásra van egy külön szavunk is: a naspolya.
Jó, tudom, a naspolya jelent mást is, sőt az a más, az inkább a szó első jelentése, de ez meg akkor a második, na.
Az utcákon hajnalonta szanaszét hevernek még az üszkös maradványok: itt-ott felismerni a rettegősre festett papírutasokból is egy-egy fecnit. Szörnyű. Nem is szeretjük nézegetni ezeket a dolgokat, mert van ebben valami emberi, valami baljós, és erre a nemszeretem-reggelnézni-azüszköspapírmaradnyokat-ra is van egy szavunk: a naspolya.
Jó, nem kell kiabálni, tudjuk jól: a naspolya már így is jelent két dolgot, de hát szemmel láthatóan még ezt is.
Na, most mifelénk még az is van, hogy az emberek elég kötekedősek, hamar hajbakapnak, a legkisebb félreértés kapcsán is. Elég például annyi, hogy az egyik azt mondja "naspolya", a másik meg éppen nem úgy érti, és ezen nagyon-nagyon összevesznek. Ilyenkor van az, hogy egy naspolyaszó-többértelműségemiatti-verekedés tör ki.
Na, erre is van egy szavunk...
Utolsó kommentek