Történt egyszer Amerikában, ahol egyébként is a legtutibb dolgok szoktak történni, hogy rendeztek egy jószívűségi világbajnokságot.
A versenyt, amit többezer kisgyerek tombolt végig a nézőtéren, egy szimpatikus tekintetű tanárember nyerte, aki közvetlenül az eredményhirdetés után a mikrofonhoz is lépett:
- A jószívűség titka nem az engedékenység: talán inkább éppen az, hogy mikor kell nemet mondanunk...
- Eriggy te az ótvaros faszba!.. - kiabálta több vékony hangocska is a nézőtérről, amelyből a győztes arra a következtetésre jutott, hogy nem mindenki ért vele egyet. Így barátságosabb hangot ütött meg:
- Jó, akkor inkább úgy módosítanám, hogy elég tudatosítani magunkban, mikor mit szabad és mit nem...
Ebben a pillanatban a nézőtéren egy tizenéves fiú emelkedett fel a helyéről, és egy csúzlival kilőtte a tanár egyik szemét. Amaz rögtön megérthette a célzást (érted, céééél-záást!..), mert halkabban folytatta:
- Hiába lövitek ki a szemem, van másik.
Erre kilőtték azt is.
A tanár végül elhallgatott, az emberek pedig megnyugodva hazatértek.
Meghallotta mindezt az amerikai elnök, akinek szíve nagyon is érzékeny volt az igazságtalanságokra, és azonnal a helyszínre sietett luxushelikopterével. Ahogy kiszállt, lehuppant a kikészített tábori fotelbe. Az egyik térdére ültette a megvakított tanárt, a másikra meg a csúzlis legényt, és így szólt:
- Ennek nem lett jó vége: ezt nem kell részleteznem. Most pedig fogjatok kezet.
Azok kezetfogtak, de csak vonakodva.
...
Namármost, mit sem ér egy ilyen történet, ha nem alakítjuk ki saját álláspontunkat. Ezért most ki-ki tegye azt.
Utolsó kommentek