No, várjatok csak, van itt még egy szokatlan történet.
Volt, aszongya, egyszer egy nyugis kisváros. Egy nap hatalmas kamion érkezett: a teherautó egészen a legszűkebb utca legszűkebb végéig furakodott előre, ahol végre megállapodott. A vezető leugrott, valahogy hátraügyeskedte magát a kocsi és a házfal közötti kis helyen, és amilyen szélesre csak tudta, kitárta a raktér ajtaját. Többet aztán nem is látta senki soha, mert elfutott.
Azok a legbátrabbak, akik elsőként merészkedtek közelebb, alaposan meglepődtek: a kamion gyomrában, a hatalmas üresség kellős közepén a maroknyi füvön egy közönséges tojás csücsült.
Akadt azonnal néhány, aki tudni vélte, hogy tojásokból, bármilyen reménytelen is a helyzet, még bármi kikelhet. Így az emberek gyorsan meleg holmikkal rakták körül, hogy ez az opció nyitva maradhasson.
Nyitva is maradt. A tojás, mintha egy időzítőszerkezet lett volna beleépítve, a hetedik nap nyolcadik órájának, kilencedik percében, egészen pontosan az 59. másodpercben, fojtott hangon megszólalt.
Azt, hogy pontosan mit mondott, senki nem értette, de tulajdonképpen mindegy is volt: a lényeg, hogy tojások általában nem beszélnek, ez a tojás meg nem csak, hogy megszólalt, hanem ettől fogva minden páros kedd délután fél hat előtt néhány perccel mondott valami iszonyú okosat.
Az emberek persze csodájára jártak. Sokan már órákkal előtte ott lökdösődtek, a döntő pillanatban pedig eszeveszett tolongás támadt mindig, hiszen az okosmondás többnyire a legközelebb állóra vonatkozott. Így tudta meg például a kolbászos Marika, hogy mire jó egy klepszidra.
Teltek a hetek: a tojás elszemtelenedett. Nem csak, hogy egyre gondatlanabbul mondogatott oda a szerencsétlen embereknek, direkt baromságokat talált ki. Így jutott odáig, hogy egy nap, a szokott időben, amikor több tucat fej halálos csendben hajolt föléje, hogy a bölcsességben részesülhessen, így szólt: "Kakifasz."
Az emberek, akik leginkább csalódottnak érezték magukat, szörnyű döntést hoztak: a tojásnak meg kell halnia. Egyetlen ellenszavazat volt csak: egy csontsovány szűzlányé, akié egyébként a kisvárost ellátó távhőszolgáltató vállalat is volt. Így az emberek kompromisszumra kényszerültek: a leány hazavihette magával a tojást - cserébe' maradt a fűtés a házakban.
Ez a helyzet mindenkinek bejött: a tojásnak lett állandó lakhelye; a magányosan éldegélő leány úgy érezte, tett valami jót - a kamionért pedig, ami azóta ott ácsorgott, visszajött a sofőr, akiről ugyan azt írtam, hogy soha többet nem látták, de tévedtem. Van ilyen.
Mindenesetre így alakult. Ja, és még valami: ez a szűzlány nem volt akármi. Ő volt az egyetlen műrovarnő. Szóval, tudjátok, olyan mint egy igazi ízeltlábú, meg csaj is, de mégsem az igazi.
...
Egyébként valahogy így vagyunk mi mindannyian, nem? Kicsit tojások vagyunk egy kamion padlóján, kicsit okosakat is mondunk, néha majd agyonütnek... - néha pedig odaköltözünk egy műrovarnőhöz csak, hogy legyen bejelentett lakcímünk. Ez már csak így van.
Utolsó kommentek