Egyszer egy legény elhatározta, hogy őt olyannak szeretik, amilyen.

Egy napon egy tó partján, padon ülve találta magát, oldalán egy lánnyal, aki nagyon tetszett volna neki: nézték a vizet a lemenő nap fényében.

- Olyannak szeretsz, amilyen vagyok? - kérdezte a fiú.

- Olyannak. - felelte a leány és kezét a fiú kezébe csúsztatta.

- Ha még olyanabb lennék, mint amilyen már most is vagyok, akkor is szeretnél, illetve talán még jobban is, mint most? - kérdezte tovább a fiú.

- Nem pontosan értem, de szeretnélek olyannak, amilyen vagy. - válaszolta a lány mosolyogva és fejét a fiú vállára hajtotta.

- Az kafa, mert akkor elvileg lehetek akkora köcsög, ami csak a csövön kifér: az is bejön majd neked!..

- Igen! - felelte a lány, de aztán elkomorodott: - ... vagyis, nem! Egy zavart gondolkodású, beteg fasz vagy!

Azzal kiszabadította magát az ölelésből és elszaladt.

A fiú utánakapott, de csak egy kisebb cafat haj maradt a kezében: azzal ült ott reggelig. Elhatározta, hogy megváltozik.

Legközelebb jó tíz év múlva futottak össze. A fiú büszkén mesélte:

- Képzeld, megjavultam!

- Nekem teljesen mindegy! - vágott vissza a lány. - Leszámoltam veled.

Valójában a fiú nem is változott meg: csak jól meg akarta dugni, sőt, gondolta, jól meg is leckézteti azért, hogy akkor úgy elszaladt.

 - Nem akarlak megdugni, ne félj!

A lány nem dőlt be:

- Nem tagadnád, ha nem ezen járna az eszed. 

A fiú érezte, hogy elönti a düh:

- Ne elemezgessél engem: jössz vagy nem jössz?

Ment. Azóta is jól élnek.