autoreverz jelenti

Munkahelyére, a termelőszövetkezet irodájába, késve érkezett. Lehajtott fejjel próbált észrevétlen besurranni: ott már a főnöke várt rá, csípőre tett kézzel.
- Zaj-láb!.. - szólt rá rosszallóan, de hangja hamar békülékenyebbre váltott. - Menjen csak, látom, íróasztal van a homlokán.

Zajláb alázatos mosollyal a helyére sietett: székét jóval hátrébb tette le, hogy elférjen. Feltett szándéka volt, hogy a váratlan nehézségek ellenére rendben elvégzi majd napi feladatait. A feje fölött nyúlkálva próbált valahogy boldogulni.

A főnök csak figyelte, ahogy vesződött, és közben a fejét csóválta.
- Ennek így semmi értelme! Nézesse meg magát!

Az orvosi rendelőben a várost is látott, idősödő körzeti doktor várta. Meg-megkopogtatta a tölgyfa-bútort, majd így szólt:
- Korábban hasonló?
- Dehogy! - vágta rá Zajláb idegesen. - Első. De mégis, mi lehet?!..
- Íróasztal. Klasszikus darab. - felelt a doktor elgondolkozva. Egyelőre két hétre írom ki. Szigorú ágynyugalom.

Az órák, majd napok, lassan teltek munka nélkül. Zajláb - a doktor tanácsa ellenére - az ablaknál ülve várta, hogy jobban legyen: az embereket figyelte, ahogy tették dolgukat. Jártak-keltek, nevetgéltek. Az asztalt az ablak párkányára támasztva pihegett. Egyszerre csak telefoncsörgésre riadt.
- Itt Kádár János beszél, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára.

Zajláb úgy érezte, menten meghal a rémülettől.
- Értesültem a problémájáról, és biztosíthatom, nem hagyott hidegen. Határozatba adtam, hogy az íróasztal azonnal tűnjön el. Lát valami változást?

- Igen, ööö, egy kicsit, igen, talán zsugorodni látszik... - habogta Zajláb kétségbeesve és kezével a homlokáról csüngő bútormonstrumot tapogatta. - Kisebb, biztosan állíthatom, Kádár elvtárs, nagyon köszönöm, jó reggelt kivánok.
- Rendben. - felelte Kádár János. - Szerdán újra keresem.

Zajláb élete egy rémálommá változott: nem múlt el óra, hogy ne próbált volna darabokat levágni, lereszelni, letörni, saját körmével lehántani a tölgyfa-íróasztalból, de a darabok helyére új darabok nőttek. Keddről szerdára végül percet sem aludt.

Aztán csak elbóbiskolt: a telefoncsörgés villámcsapásként érte.
- Itt János.
- Tessék? - kérdezett vissza Zajláb hitetlenkedve.
- Kádár. Kádár János, tudja. Elmúlt az asztal?
- Nem. - Zajláb felkészült a legrosszabbra.
- Kiküldök egy autót.

Nem sokkal később egy fekete Volga fékezett Zajlábék előtt: a szerencsétlen embert az íróasztalnál fogva, pizsamában rángatták ki. Behajították az autó hátsó ülésére, és az ajtót be sem csukva elporzottak vele.

Zajlábról otthon soha senki nem hallott többet, de azok, akik jártak Kádár János villájában, egy dologra élénken emlékeznek: a kínosabb megbeszélések előtt Kádár még személyi titkárait is kiküldte. Akkurátusan helyet foglalt, székét köhécselve húzta közelebb a nagy tölgyfa-íróasztalhoz, majd anélkül, hogy a többieket megkínálta volna, maga szivarra gyújtott. A kékes füstön keresztül aztán végigmérte beszélgetőpartnereit, egy ügyetlen kacsintással megtoldva látványosan az asztal mögé is bepillantott, és azt krákogta:
- Zajláb maradhat.