Egy bombázógép pilótája a hosszú éjszakai műszak után fáradtan érkezett haza. A város romokban hevert: a szürke porban egy szürkehajú, szürkeruhás leányka ücsörgött egyedül, és egy bottal rajzolgatott maga elé.
- Nem szeretlek, Apa, mert lebombáztad a várost, ahol lakunk. - szólalt meg a kislány fel sem nézve.
- Én meg gyűlölöm ezt a melót, kislányom. Gyűlölöm, de valamiből meg kell élnünk. - felelte a pilóta, és ledőlt oda, ahol egykor a dívány állt. - Gyere, veszek neked valami szépet.
A bolt helyén egy halom üszkös tégla hevert, így a kocsma felé vették az irányt. A kocsma sem volt sehol: leültek egy nagyobb romhalmazra, ahonnan jó kilátás nyílt mindenfelé. A pilóta ölébe vette kislányát.
- A háború gonosz dolog. Anyáddal sem jöttünk ki sose.
Aztán mindketten elbóbiskoltak.
Amikor felriadtak a kislány a göteborgi egyetemen klasszika-filológia tanszéket vezette, az apja Karlovy Vary-ban volt egy melegbárban rendszergazda.
- Szeretlek. - írta SMS-ben a pilóta a lányának. - Küldj pénzt.
- Az eletunket valtoztattad szo szerint csataterre. - felelte a lánya, ékezetek nélkül. - Nekem ez lett az ugynevezett os-csalodasom. Ettol szenvedek, es ezert nem is adok.
- Legszívesebben megölnélek. - válaszolta az apja megindultan. Mire észbekapott, hogy kifelejtett egy-két betűt, már késő volt.
A leány szíve meghasadt. Egy svéd klinikán feküdt, orrából plasztikcsövek kígyóztak. Szeme örökre zárva maradt. Az apja hiába várt a válaszra.
Durva helyzet volt, egyenesen idegtépő, és nem kicsit.
Utolsó kommentek