Egyszer a nyúl vidáman fütyörészve szaladt keresztül az erdőn. Ahogy ott ugrált fűcsomóról fűcsomóra, rögről rögre, egyszer csak megbotlott, és nemsokára egy mélységes mély gödör fenekén találta magát.
- Ez csapda! - szorult ökölbe kis nyúlkeze, miközben ő maga segítségért kiáltott. - Valakiiiii!!..
Kisvártatva a gödör szélén a sün jelent meg. A nyúl részletes kiválasztási eljárásnak vetette alá a sünt, majd megszólalt:
- Rendben. Téged kérlek meg!..
A sünből az elképedés hangja szakadt fel.
- Normális vagy?!.. Csak én vagyok!.. Kit kérhettél volna még meg?!..
A nyúl nem kezdett vele vitázni, csak hagyta, hogy kisegítse a gödörből, aztán annyit se mondott, hogy bikkfa, és bevette magát a sűrűbe.
A sün bosszankodva folytatta útját. Hamarosan azonban ő is csapdába esett: beleszeretett egy vaddisznólányba, aki párválasztási kérdésekben a lécet ugyan sokkal magasabbra tette volna, mégis úgy döntött, egyszer-kétszer lefekszik vele.
- Ez csapda. - dörmögte a róka. Ő ugyanis az egészet a domboldalról figyelte, és onnan kezdte egyre részletesebben foglalkoztatni a dolog, de csakhamar rájött: ez a vájkálódás mások életében, ez a leselkedés, ahelyett, hogy az ember saját maga fogna valami komolyabba, szintén csak egy csapda.
Minderre egyébként az őz hívta fel a figyelmét. A róka fokozódó türelmetlenséggel hallgatta a vézna, de izmos seggű patás okoskodását, majd megszólalt.
- És az, hogy te egyedül nevelgeted a zabigyerekedet a szarvastól, az mi, ha nem az?!..
Az őz hüppögve eloldalgott. Érezte, hogy a rókának van igaza: ez is egy csapda.
Meghallotta mindezt a medve, akit álmából ébresztett a hirtelen kelt zűrzavar, és éktelen haragra gerjedt.
- Mi a lófasz van veletek?! - gázolt keresztül a bokrokon és ütötte-vágta az eléje kerülő állatokat. Szerencséjére, hatalmas termete miatt ezek a kissé hisztérikus jelenetek sem tették nevetségessé: mindenki úgy érezte, a medve jogosan baszta fel az agyát.
- Csapdába estünk, medve, siess te is!.. - kiáltozták mindenfelől.
A medve maga is lassú jogging-lépesekkel megindult a tömeggel egy irányba, de váratlanul megállt, csípőre tette a kezét és így szólt a pánikba esett állatokhoz:
- Ácsi! Az, ha valakinek belegondolunk a problémáiba, ha kicsit figyelmesen hallgatjuk, hogy érezze, vele is törődik valaki: no, az nem csapda! Ezt jegyezzétek meg!
- Az is csapda, ha azt gondoljuk valamire, hogy nem csapda. - szólalt meg legutoljára a lódarázs, gúnyosan. Az állatok egyetértően hümmögtek és megválasztották királyuknak.
...
Na most, királynak lenni is csapda, mert azt hinnéd csak a pompa meg a gazdagság, de van azért egy királynak számtalan egyéb - például adminisztratív jellegű - teendője is, ami nem kevés elfoglaltságot jelent. Hanem sokat. Tehát, a királyság is csapda.
Még valami: joggal kérdezhetnétek, hogy az meg miféle dolog már, hogy a nyúl végül is megmenekült még ott az elején. Megmondom nektek: ez csak rajtam múlt. Én, a történet szerzője döntöttem úgy, hogy a nyúl, minden ellenszenves dolgával együtt, hadd szaladjon csak. Hadd élvezze a nyúlságot, a nyúl-levést, a nyúlkodást.
Mert hát: az is csak egy csapda.
Utolsó kommentek