"Ezzel az ocsmány és gonosz szörnyeteggel éltem le legszebb éveimet..." - gondolta az ember keserűen, ahogy a reggeli ébredés után oldalra pillantott. - "Véget kell vetnem az egésznek, egyszer és mindenkorra."
A "szörnyeteg" is lassan ébredezni kezdett: a szemét nyitogatta. Az ember várt, míg teljesen ébernek nem tűnt, majd belekezdett.
- Tudod, ...
- Tudom. - szólalt meg a szörny feléje fordulva és mutatóujját csitítólag az ember ajkára tette.
- Dehogy tudod! Azt akarom mondani, hogy... - folytatta emez ingerülten.
- Tudom! - felelt a szörny kicsit megbántódva és visszahúzta a kezét. - Tudom, mit akarsz mondani.
- Na, mit?! Ki vele! Mit akarok mondani?!..
Csönd következett: a szörny szomorkás mosollyal válaszolt.
- Azt. Azt, amit régóta tervezel.
Az ember erőtlenül hanyatlott vissza párnára: erre nem számított.
- Akkor azt is tudod, hogy miért csináltam?!.. - kérdezte kissé aggódva.
- Tudom. - felelt a szörnyeteg megértő hangon.
- És hogy aztán miért lettem teljesen olyan?.. Azt is tudod?
- Azt is. - felelte a szörny, és kissé feljebb húzta magán a takarót.
Az ember elhagyottnak, kiszolgáltatottnak érezte magát. De ott élt benne a vágy, hogy tisztázzon végre mindent.
- Akkor nem kell titkolóznom tovább.
- Nem kell. - felelt a szörny. - Tudom, mit érzel. Azt is tudom, mit tettél. Én sem voltam teljesen tétlen.
- Mi? - könyökölt fel az ember ijedten.
- Hát, mióta láttam, hogy milyen vagy...
- Micsoda?!.. - mondta az ember, szinte kiáltva.
- Azóta én is kicsit más vagyok. Mondhatni, más lettem. - felelt a szörny: látszólag a falon játszó árnyékokat figyelte. - Nem vártam karba tett kézzel.
Az ember maga is megsemmisülten bámult az árnyékokra: érezte, ahogyan elönti a harag.
- Gyűlöllek!
A szörny hallgatott.
- Gyűlöllek! - hergelte magát még jobban bele. - Mert hűtlen voltál és becsaptál... Mert kihasználtad a bizalmamat. Mert hagytad, hogy higgyek neked.
A szörny válaszra sem méltatta. Felállt: elindult kávét csinálni.
Az ember az ablakhoz lépett: gondolatai vadul zsongtak.
- Elhagylak. - fordult vissza lassan, fenyegetően.
- Hagyjál el. - vonta meg a szörny a vállát. - Nem vártam mást tőled. Nekem úgyis mindegy.
Az ember kissé meghökkenve kérdezte.
- Neked mindegy?!..
- Mindegy. - válaszolta a szörny. - Én csak egy szörny vagyok: kábé ennyire számítottam.
Az ember lassan visszaült az ágyra.
- Tényleg egy szörny vagy: egy szörnyeteg. Én sem tudom, hogy mire számítottam. A kávé kész van?
- Mindjárt kész. Maradj csak.
Az ember visszakucorodott a paplan alá és tettetett türelmetlenséggel, ujjaival dobolva várakozott.
- Tessék. - lépett hozzá a szörny: a tálcán a friss kávé gőzölgött.
- Köszönöm. És ne haragudj... - folytatta hangját lehalkítva az ember.
- Semmi gond. - felelte a szörny és szerelmes tekintettel mellé fészkelte magát.
Így kávézgattak aztán, szótlanul.
Utolsó kommentek