Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy romlatlan gondolkodású, elfogulatlan kisróka. Egy nap, ahogy az erdőben jó szokása szerint eszetlen tempóban futkosott, váratlan egy elhagyatott tisztáson találta magát: a tisztás közepén nem más, mint egy üzemkész motoros láncfűrész hevert.
A kisróka gyanakodva szaglászta körül a félelmetes szerszámot. Olyan izgatott volt, először igazándiból körül sem nézett.
- Jaj! - kiáltott aztán fel meglepetésében, amikor a fűrésztől nem messze egy cölöpöt, a cölöphöz bilincselve pedig egy csodaszép, anyaszült meztelenül vonagló (ránézésre) szűz leányt talált.
- Felfoghatatlan. - rázta a fejét a róka. - Eleve ez a tisztás, amit soha korábban nem láttam, aztán a láncfűrész, meg ez a szerencsétlen nő. Ráadásul szűz. A véletlenek szokatlan összjátéka.
Tűnődését a leány szakította meg.
- Kérlek, ne kínozz meg, rókácska! - súgta neki elgyötört hangon, és tekintetével láthatóan kérése kedvező elbírálását igyekezett elősegíteni.
(A romlatlan kisrókának persze esze ágában nem volt kínozni, de az ötlet - még ha csak átmenetileg is - elgondolkoztatta.)
- Felfoghatatlan. - morogta ismét, és fürge léptekkel ismét az erdőbe vette be magát. A szűz csalódottan nézett utána.
A rókácska már javában az erdő másik széle felé járhatott, amikor a tisztás irányából a motoros fűrész hátborzongató hangja bőgött fel, majd nyomban utána egetverő síkítás-jajgatás következett.
Izgatottan hegyezte fülét, és szélsebesen vágtatni kezdett visszafelé.
Amikor a tisztásra ért, különös látvány fogadta: a lány eltűnt, a fűben pedig egy hatalmas, dagadt ember ült és jólesően lakmározott. A rókának időbe telt, mire meg tudott szólalni.
- Azt, hogy a lányt eszed, fel sem tételezem. - szólt oda az ismeretlennek, aki válaszra sem méltatta, csak falatozott tovább.
- Nem hiszem, hogy nyersen megetted volna! - kiáltott rá még egyszer a róka, mire a kövér ember nagy szuszogva megfordult.
- Mert, hogy?!..
- Mert, hogy az tűnt legkevésbé valószínűnek. - válaszolt a róka kissé megszeppenve. - De már látom, hogy mégiscsak.
- Ülj le, egyél te is. - kínálta a kövér ember, ám a rókának nem akaródzott ennie.
- Kösz, én már ettem.
- Nyers lányt?!
- Nem, nem! Csak egy kis vadkacsát: attól nagyon is jóllaktam. Tényleg nem kérek, köszi.
Az ember ekkor hirtelen mozdulattal elkapta a róka első lábát, és kíméletlenül ropogtatni kezdte a kis csontokat benne.
- Csakugyan hagynád, hogy egyedül eszegessek itt?! - ordított a szerencsétlen rókával. - Hát ez szerinted az udvarias viselkedés?!..
A róka fájdalmasan nyöszörögve fogadkozott.
- Eszek veled lányt, megígérem! Csak hagyd abba, mert belehalok!..
Az agresszív és dagadt ember kissé megenyhült végre és elengedte a kisróka lábát, aki biztonságos távolságban ült le tőle a fűbe.
Kis idő múlva az ember törte meg a csendet.
- Azt végképp nem gondolnád, feltételezem, hogy végzettségem szerint eredetileg bölcsész lennék, mi? - mondta elmosolyodva, majd a kezét nyújtotta. - Szabolcs!
A róka vonakodva viszonozta a gesztust: inkább csak odatartotta az egyik mancsát, de jobban ügyelt a saját biztonságára.
- Róka. Kis Róka.
- Megértem, ha durcás vagy. - folytatta a dagadt ember. - A gyengeségem ez a rossz modor: nehezen oldódom.
A róka hitetlenkedve csóválta a fejét.
- "Rossz modor"... - mondta halkan maga elé, hogy az ember meg ne hallja. - Nem vagy te normális.
- Na, akkor eszel vagy nem eszel? - kiáltott rá váratlanul a dagadék.
- Eszek, eszek! - riadt meg a róka. - Adj egy kisebb darabot. Máris nekifogok.
"Évek múlva, mikor a szakdolgozatomat pontosan az ilyen helyzetekből és azok lehetséges forgatókönyv-variánsaiból írom, mosolyogva emlékszem majd vissza a helyzet abszurditására." - gondolta a róka magában: ez a perspektíva különös bátorsággal töltötte el.
- Gondolnád, hogy ebből írom majd a szakdolimat? - kérdezte megvidámodva a dagadt embert.
- He? - jött a válasz.
- Hát, hogy a mostani helyzetből, meg abból, hogy milyen dolgok alakulhatnak ki belőle, egy napon diplomamunkát írok? Hogy ez milyen érdekes?..
A kövér ember bosszankodó arckifezejezéssel hallgatta.
- Ne beszéljél butaságokat, kérlek. Inkább pakoljunk össze, mert itt hamar esteledik. Egy darabon még mehetnénk együtt is, ha nem bánod.
Nem bánta a róka: innentől viszont már csak a szakdolira koncentrált. Arra, hogy minél több és értékesebb anyagot gyűjtsön.
- Gyakran jársz ide a tisztásra? - kérdezte például a kövér embert.
- Nem mondhatnám. Inkább csak spontán beugrottam. - felelte amaz.
- A nőkkel általában jól kijössz?
- Azt se mondhatnám. De erről nem akarnék most pont veled beszélni.
- Mi az, hogy "pont velem"? - emelte fel a hangját a róka. - Miért ne lehetne pont velem ilyen dolgokról beszélni?..
- Mert tudom, hogy csak a szakdoli miatt kérdezgetsz: valójában megvan a magad kis külön élete, és az enyém kurvára nem érdekel.
- Ez igaz. - toppantott elégedetten a rókácska. - Jól mondod. A életedet, főleg az érzéseidet, valójában nagy ívben leszarom.
- Na, látod. - jegyezte meg kesernyés mosollyal a kövér ember. - Egyébként volt már csajom, ha erre gondoltál.
"Volt csaja." - jegyezte fel magának egy kis füzetbe a róka.
- Neked van jegyzetfüzeted?!.. - kérdezte elhűlve a dagadt. - Eddig hogy nem tűnt ez fel nekem?!
- Itt volt oldalt, a jobb hátsó hónom alatt.
Az ember elgondolkozva nézegette, ahogy a róka jegyzetel.
- Most fölírtad, hogy megkérdeztem ezt a füzetes dolgot?
- Föl. - felelt a róka.
- Hát azt, hogy megkérdeztem, hogy fölírtad-e?
- Azt is.
- És azt, hogy megkérdeztem, hogy fölírtad-e, hogy megkérdeztem?
- Azt most írom. De ha lehet, ne tekergesd ezt baromságot tovább, mert hamar betelik a kis füzet; ráadásul csupa hülyeséggel, amit te találtál ki a szivatásomra.
- Ez igaz! - toppantott vidáman a dagadt ember is vigyorogva végre egy nagyot.
Amikor legközelebb a tisztásra - vagy egy ahhoz megszólalásig hasonlító másikhoz - értek, ugyanaz a szitu fogadta őket.
- Ezt hadd menedzseljem most én. - kérte a róka az embert.
Az ember bólintott.
A róka egyenesen a kikötözött lányhoz sietett.
- Szia! - mondta bátorító mosollyal.
- Szia! - köszönt a lány is. - Most megkínoztok?
- Miből gondolod? - kérdezett vissza tettetett értetlenséggel a kisróka.
- Hát a fűrész... Nem tudtam, miért van.
- A fűrész mindig van. - érkezett a gyors válasz. - De nem kötelező használni.
- És akkor?
- Akkor még nem tudom mi lesz. - felelt a róka. - Ne sürgess. Egyébként az egész a szakdolimhoz kell.
- Aha. - felelt a lány. - Értelek. Forgatókönyv-variációkból írod?
- Ja, de most mennem kell. Itt várj.
- Ki vagyok kötözve...
- Mindegy. A lényeg, hogy mindjárt jövök.
A róka visszasietett a dagadt emberhez, aki az erdőben húzodott meg.
- Most mi legyen?
- Nem értelek. - felelt a kövér ember. - Ott a fűrész, aztán uccu neki.
- Nem lehetne ő most kivétel? - kérdezte a róka reménykedő arckifejezéssel és a dagadt arcát fürkészte.
A kövér ember lassan válaszolt.
- Lehet kivétel, de akkor maximum tényleg csak egy vagy kettő legyen.
A róka megértette a dolgot.
- Mehetsz. - mondta a lánynak és eloldozta.
A szűz elfutott, a róka és a kövér ember folytatta útját.
- A diplomamunkámhoz ötven eset kell: ez lényegében meg is volna. - fordult egy nap a róka elhízott társához. - Ebből tudok már variancia-analízist meg minden anyámkínját számolni, és ez az, amit elvárnak az egyetemen.
- És?
- És egyébként is épp ideje lenne mást is csinálni, mint ezt a tisztásos-szüzes-fűrészes dolgot: nekem lassan a könyökömön jön ki.
Az ember sokáig nem szólalt meg.
- Szomorúan hallom ezt, pont tőled. De elfogadom. Látsz még egyáltalán fantáziát abban, hogy együtt maradjunk?
Itt a rókán volt a sor, hogy számot vessen érzelmeivel. Relatíve hamar végzett.
- Tőlem elhúzhatsz a faszba. - szólalt meg végül. - Nekem te egy korszak vagy, nem több.
A dagadt ember szipogva tűnt el a bokrok között.
***
"Van-e normális útja a re-integrációnak?" - kérdezhetnétek itt. - "Van-e út vissza a társadalomba, miután szenvtelenül kielemezted, kivesézted azt? Van-e még helyed azok között, akikre oly sokáig úgy tekintesz-tekintettél, mint puszta számokra, egyszerű adatokra?"
- Van! - szólal meg a dagadt ember hangja, valahonnan messze, az erdő mélyéről. És a róka, a friss diplomával a jobb hátsó hóna alatt, könnycseppet morzsol el kis bajuszos pofácskáján.
Utolsó kommentek